2011. november 30., szerda

Kezdő balett felnőtteknek

Felnőtteknek tart balettórákat Peták Tünde, hobbi szinten, kezdőt, de haladót is. Az alábbi posztot ő írta a saját órájáról.

A balett világából alapjaiból, hangulatából kapnak alapélményt a résztvevők.
Alapszintű tudást kapsz, eközben megismered a saját karakteredet, képességeidet, újfajta izomhasználatot tapasztalsz stb.
Kezdő- hobbi szintű óra, ez annyit tesz, hogy nem a balett rúdgyakorlataira, hanem a táncosságra épül. Lehetőséget nyújt arra, hogy megismerd ezt a stílust és mozgásvilágot. Nincs megkötés, sem súly, sem kor, sem magasság szempontjából.
Alapszintű tudás szerezhető, eközben megismerheted a saját karakteredet, képességeidet, újfajta izomhasználatot tapasztalhatsz és elmerülhetsz a balett stílus finomságában, kecsességében.
Az órák nem profi táncosoknak szólnak, nem kell egy bizonyos különös kiemelkedő képességgel rendelkezned, sem az ízületek, sem az izmok terén. Minden órán egyre több és több információt jegyez majd meg a tested, ahogyan a mozgás formáihoz hozzászokik.
A mostani kezdő csoportba 20-35 év közöttiek járnak (csak lányok), úgy alakítottam az ő igényeik szerint az órát, ugyanakkor megunni sem fogod, mert a klasszikus balett olyan, hogy még így, hobbi szinten is tartogat meglepetés nehézségeket,
Nem utolsó sorban pedig teljesen más szemmel fogsz ezután egy táncelőadásra elmenni, tehát egyfajta műértő közönséget is eredményez az óra.

Egyszerűen csak próbáld ki bátran és ne riasszon a balett szó! :)
Szeretettel várom a jelentkezőket! :)

Alkalmanként egy óra 800 Ft.
Bérletet lehet előre venni, kedvezményesen: 3500 (5 órára szóló- 4000 helyett); 7000 (10 órára szóló- 8000 helyett). Az óra helyszínének leírását megtalálod a Mozdulatművészet Stúdió oldalán. Az órarend még decemberben : hétfőn 18.00-19.00, szerdán 17.30 – 18.30.
Januártól viszont: kezdő kedd 17:30-18.30, újrakezdő-haladó csütörtök 17.30-18.30.


RUHA/Felszerelés az órákhoz: Testhezálló, elasztikus vagy bármi amiben könnyen mozogsz! A lényeg, hogy ne akadályozza a mozgásodat a ruha.
Cipő: Nem olyan csúszós talpú zokni, esetleg puhább talpú balerina-fazonú cipő, vagy a képen látható vászon gyakorló cipő, ami igazából az ideális, de csak akkor vedd meg, ha van kedved, nem kötelező.

Szándékosan NEM spicc-orrú balettcipős képet küldött Tünde, nehogy elvegye valakinek is a kedvét: az óra hobbiszintű, amatőr, nem profi balett-táncosok tréningje. A felső képen profi táncos látható a Gisele című klasszikus balettban.
De íme néhány kép amatőr felnőtt balett órákról is:

http://www.danceclasses-studio19.com/2010/04/17/adult-dance-classes/

http://long-island.newsday.com/recreation/adults-ballet-up-to-the-barre-1.2703666





.


[ ... ]

2011. november 20., vasárnap

Új táncóra asszonytársaknak


Vannak még csodák, van még táncpedagógus, aki a fejébe vette, hogy mozgásra csábítja tespedt társadalmunk egy jelentős darabját, azaz kitalált egy új táncformát az x-en-valahány éves nőknek. 
Különösen hiánycikk az ötven fölötti korosztálynak szervezett, nem társas tánc. (lehet hogy a senior társastánc is hiánycikk, azt most nem tudom). Senior hastáncot egyvalakiről tudok, hogy szervez, és itt a sor véget ér. 
Szabó Éva most a zumbához hasonlóan pörgős, de azzal ellentétben nem ugrabugra-, hanem táncórát gondolt ki, hogy a résztvevők megszabaduljanak gondjaiktól, a stressztől és remélhetőleg felesleges kilóiktól is.
Az új táncórákon nincs korhatár, várja a népet 14 évestől is, de Szabó Éva véleménye szerint a  40-50-esek is bírni fogják. Egyik tanítványa nagymamája is igen nagy érdeklődést mutatott, sőt a nagymamák jelezték a legtöbben: ők is táncolnának valamit, de a zumba lehet, hogy sok nekik. Ez tehát a nap másik jó híre: igenis léteznek mozogni vágyó seniorok, akiket nem kell győzködni - nem mindenkiből lesz eltunyult nagymama.
Az óra bemelegítéssel kezdődik, a gyakorlatok között pedig nyújtás, ahogy kell – tudjuk ugye, hogy sajnos sok táncos órán ezeket szeretik elhagyni az oktatók, akiknek vagy van szakmai képesítésük, vagy nincs. Szabó Vica viszont okleveles táncpedagógus, ott az FMH-ban már több éve gyerekeket tanít balett, jazz és táncgimnasztikára.
Az új órákon - most novemberben indultak - nem lesznek hosszú koreográfiák, csak kisebb lépéskombinációk – ez főleg azoknak szól biztatóan, akik félnek, hogy nem tudnak később bekapcsolódni, vagy hogy időnként kimarad egy-egy óra. 
Íme Vica invitálása: „Vérpezsdítő zene, pörgős latin ritmusok és minden, ami tánc!!! Alakformálás, erősítés, nyújtás a rugalmas és egészséges testért, örömtánc a teljes kikapcsolódásért, és relaxáció a test-szellem-lélek egyensúly megteremtéséért és fenntartásáért! Csatlakozz hozzánk& táncolj te is velünk!"
A plakáton szereplő időpont és helyszín még változóban van, ezért mindenképp a tanárnőt  kérdezd!
Aki tehát kipróbálná:
Szabó Éva táncpedagógus elérhetőségei: 30/611-4522, 70/570-9084 számokon vagy e-mailen: hetszinvilagstudio@gmail.com

[ ... ]

Blogspot: dinamikus nézetek

Csak blogspot-os blogger sorstársak figyelmébe - e ködös novemberi délelőttön kipróbáltam a blogger legújabb majomcsapdáját, a blogger dinamikus nézeteket, méghozzá itt a saját blogomon. 
A sablontervező oldalon lehet választani a hétféle nézet közül - habár valszeg még nem mindenkinél elérhető ez a funkció, pl nekem az egyik próbablogomban ott van, a másikon még nincs.
Hét van belőlük: classic (erről képet se hoztam, mert akkor már maradjon egy sima sablon), mosaic, flipcard, sidebar, timeslide, mosaic, magazine.
Itt a fotókon mindenhol a blogom mai állapota szerinti főoldal van  a képen.
A posztok úgy nyílnak ki mintha fotók lennének, a kis x-szel kell utána bezárni és úgy visszatérni a főoldalra.
Másik újdonság, hogy a főoldalon az összes poszt látszik ahogy megy az ember lefelé, úgy mint pl  a Twitternél vagy FB-on, csak megfelelő ideig kell görgetni lefelé.

Szintén új, hogy ha a blogodat átállítod valamelyik dinamikus nézetre, akkor az olvasóid, a vízszintes menüben saját maguk is variálhatnak a többi nézettel. Innen a neve: dinamikus nézet, gondolom.
A nézetek listája a vízszintes menüben található, azt onnan kivenni nem lehet, ott kell kattintgatnia az olvasónak. De ha ide a vízszintes menübe raksz saját linkeket, akkor az összes dinamikus nézet listája legördülővé válik, mint itt balra a képen.
Ezen a képen az is látszik, hogy a háttérképet simán a sablontervezőből fel lehet tölteni, és valamennyire a betűtípust, színeket is lehet variálni, bár messze nem annyit mint a sima sablonoknál.
Egyelőre komoly hiányosság viszont, hogy ezeknél a dinamikus sablonoknál a moduloknak nincs helye, csak a vízszintes menüben lehet akciózni.
Így próbáltam ki:
Sidebar nézet
A legfrissebb poszt nagyban látszik, a régebbiek pedig időrendben kis ikonfotóval piciben oldalt .


Snapshot nézet
A posztok itt is időrendben jelennek meg. Minden, a posztban szereplő fotó  megjelenik a főoldalon, de a poszt címe csak az egyiken. De bármelyikre kattintva előugrik maga a teljes bejegyzés.


Mosaic nézet
Itt minden poszt egy fotóval jelenik meg. Amelyikre rámegy az olvasó az egérrel (vagy az  ujjával, mert ez a nézet főleg a táblagépek kedvéért van kitalálva) - szóval ott a képen megjelenik egy sáv, rajta a poszt címe, és a kommentek száma. A fotóra kattintva jutsz el bejegyzéshez. Ahányszor kinyitod a főoldalt, a mozaikban a fotók egy kicsit mindig máshogy  helyezkednek el, de az időrendiséget tiszteletben tartva.


Magazine nézet
A legfrissebb poszt viszonylag nagyobb része van felül, alatta az előzőek, kisebb képpel, kisebb szövegrészlettel. A négydarabos sor után a korábbi bejegyzések úgy jelennek meg (lefelé a végtelenségig), hogy egy poszt egy sor (cím és szövegrészlet)


Flipcard nézet
Itt is posztonként egy fotó jelenik meg a főoldalon, s amelyikre rámész az egérrel vagy kézzel, az megfordul mint egy memory kártya, a hátlapon  cím és dátum. Odakattintva nyilván kinyílik a poszt. Ennél az egy nézetnél viszont a vízszintes menü alatti sorban lehet választani, hogy címke, dátum, vagy szerző szerint akarod látni a bejegyzéseket.
Timeslide - baloldalt nagyban a legfrissebb poszt, jobbfelé a régebbiek. A jobboldali oszlopban a posztok listájában az egérrel nagyobb kockában kis szövegrészlet látható.

A dinamikus nézeteket ki is lehet próbálni, ha a saját blogspot-os blogod neve mögé a böngészőben odabiggyeszted, hogy /view... pl így: http://nokmozgasban.blogspot.com/view/flipcard
Jó játékot :)
Próbálta már valaki?
Tapasztalatok?


[ ... ]

2011. november 13., vasárnap

Bedrótozva - UP karkötő


Bedrótozhatjuk magunkat mostmár eggyel jobban, legalábbis amint kapható lesz az UP karkötő Magyarországon is. Ára jelenleg az USA-ban 100 dollár, 80 font Nagy-Britanniában (csak most a napokban kezdik árulni, és egyelőre 3-4 hétre lehet előrendelni). 
A gépecske feladata, hogy 24 órában monitorozza, hogy mennyit mozgunk, pihenünk, alszunk, eszünk és mennyit nem. 
Este aztán, vagy amikor akarjuk persze, egy vezetékkel rákapcsoljuk a karkötőt az iPhone-unkra, a fülhallgató csatlakozójába, és ekkor saját szemünkkel megláthatjuk, mi az ábra, színes grafikonokon, kilométerben, kalóriában.  
Gondolom idővel wifi-n is megy majd, de a mostani verzió  drótos, mert wifivel túl hamar lemerülne. 
A lépésszámláló nem újság, de az UP karkötőben azt is be lehet állítani, hogy hány perc mozdulatlanság után jelezzen. Aki ülő munkát végez, tudja jól, milyen feszülten és milyen sokáig tudunk ülni a monitor előtt szoborrá dermedve – azt szokták javasolni, óránként keljünk fel, mászkáljunk, nyújtsuk ki a tagjainkat, hátunkat. (Te betartod?) Kell az ízületeknek, az izmoknak, a keringésnek. 
Ha letelt az idő, a karkötő jelez: fel, támadunk.
Aztán az őrkütyü az alvásunkat is figyeli, meg lehet adni neki, hogy nézd bébi, én 7 körül kelek, ébressz fel valamikor akkortájt, de finoman ám, nehogy a mélyalvási fázisomban legyek éppen mert attól morcos leszek (Lesz mire fogni).
A rossz hír viszont az, hogy a kajára még ő se találta meg a megoldást – egyelőre annyit tud, hogy fotózd le amit eszel, a kalóriaszámláló alkalmazással nézd meg az energiatartalmát, az egészet oszd meg  - nem a kaját, az egy másik világvallás – hanem a kajád képét és kalóriatartalmát a felebarátaiddal. Aztán a karkötő azt is megkérdezi pár óra múlva, mennyire esett jól, és így idővel a kaják listájából rájövök - mire is? Lehet, hogy parasztos a gondolkodásom, de én nagyjából eleve tudom, hogy milyen ételeket emésztek nehezen.
De tényleg értem, hogy a puszta ténytől, hogy odafigyelek magamra, máris jobban betartom, amit be kell.
Namost a megosztás-mániának, akarom mondani közösségimédia-funkciónak a világtrenden túl, az lehet az egyik értelme, hogy ha többen figyelnek, akkor jobban kontrollálom magam. Ehhez kellene jó sok UP tulajdonos, de olyan ám, aki rááadásul szeretné megosztani, hogy mennyit mozgott/aludt/evett, ami hagyján, de aki minderről másoktól értesülni is szeretne folyamatosan.. De mindennek a másik jó oldala az lehet, hogy a karkötősök kitűzhetnek célokat, X kilométer vagy kalória stb teljesítését, pihenést, folyadékbevitelt, gyümölcsevést stb és egymást lelkesíthetik.
Biztos lesz, aki azt mondja majd, minek egy újabb játékkütyü, de szerintem ő legalább nem ígéri, hogy könnyen és azonnal lefogysz/visszafiatalodsz/megerősödsz – csak pittyeg, meg grafikont rajzol, hogy eszedbe juttassa azt, amit te tűztél ki saját magadnak. Aki nem tűzött ki egészséges életmódhoz, fittséghez fűződő valamilyen célt, nyilván úgyse fog megvenni és hordani egy ilyen karkötőt se. 
Nem a profik fogják használni, mert nekik a kisujjukban vannak a kalóriák és BMI-k és pulzusszámok, pontosan megvan nekik, mit esznek és miért és hány kilométert és kilót nyomnak.
Elsősorban olyanoknak segíthet szerintem, akik tudják, hogy életmódváltásra van szükségük, vagy csak tartani szeretnék a kondijukat - de nehéz folyamatosan minden nap odafigyelniük (anélkül nem megy, tapasztalatból beszélek). 
Meg azoknak, akiknek tetszik a hét szín meg a design.
Közülük viszont csak azoknak, akik iPhone-t használnak. 



[ ... ]

2011. november 6., vasárnap

Anyai hájak, anyai örömök


Teljesen jogos a Bezzeganya felvetése: a szülés utáni időszakról szeretünk hallgatni.
Kár, hogy ezek szerint ez (a hallgatás) most is éppen úgy van, mint húsz éve, azzal a különbséggel, hogy ma már legalább a neten egymásnak kipanaszkodják magukat a nők. Nekünk ez se volt, maximum később, amikor már játszótérre jártunk, de ott se a mi kondinkat ragoztuk a sorstárs-anyákkal, hanem a gyerekét. 
Jó, nekem a játszóteres korszak idejére, kicsit később meg két gyerekkel már nem volt hájgondom, mivel hívólift nélküli házban laktunk és úgy jártam naponta kétszer le a gyerekekkel (ejtsd öt emelet cipelés babakocsival, kisbiciklivel). Amúgy meg rohangáltam utánuk.
De sokak ilyenkor szedik fel azt az alap 5-8-10 kilót, amire utána már csak ráhíznak.
Kapnak ők valahonnan biztatást, ötletet, valódi hasznos tanácsot? Látnak jó, életközeli, nem extrém példát, aki se nem Rubint Réka, se nem Janics Natasa?
Vajon ez a megoldás? hogy egymásnak panaszkodnak, aztán mindig akad, aki tanácsot ad, ki arrogánsan, ki kedvesebben, ki szakszerűbben, ki kevésbé? Hogy igazodjon így el egy nő, akinek jelen élethelyzetében, valljuk be, a kisebb gondjai közé tartozik a testsúlya?
Én nem vagyok se edző, se dietetikus, se a hormonháztartáshoz nem értek és a koron is túlvagyok – majd nagymamaként, sőt, anyósként asszisztálok a dologhoz egyszer. De azt tudom, hogy szakszerű józan tanácsra, lecseszésmentes motiváló szavakra nagy szükségem lett volna, lehetőleg olyantól, aki járt már ebben a szülés-cipőben, átélte, hogy mekkorát fordul az élet, a test, a lélek, amikor gyereked születik. Akkor is ha elkerült a baby-blues, a gyermekágyi depresszió.
Mert aki próbálta, tudja: ilyenkor tényleg marhára nem a kilók a prioritás.
Ugyanakkor meg lehet próbálni odafigyelni dolgokra, amik nem kerülnek pénzbe és túl sok időbe sem.
Sokan irtóznak attól, hogy a súlyukra is figyeljenek, mondván, nem akarok modell lenni, nekem a kisbabám a legfontosabb – ezt nem is vitatja senki. De a hízással nem az a baj, hogy nem szép, hanem az, hogy árt. Azonkívül nem attól jó anya valaki, hogy nem vigyáz a saját egészségére, és az egyensúlyára. 
Tényleg nem egyszerű, ott a stressz, a fáradtság, és ott vannak a hormonok.
Tipikus vita az is – a Bezzeganya-poszt kommentjeiben is előjön – attól lesz-e sok teje az embernek, ha hamar felszívódó szénhidrátot eszik? Nem, mondja az orvos, de igen, mondják a mamák, és bizony én is úgy voltam vele, elnézést, de a tejbegríz és sajtostészta után mérhetően több volt a tejem, mint más kajáktól. Az igazság megvan valahol?
Azzal viszont nem nagyon lehet sokat kezdeni, ha egy nő nem kap a párjától vagy máshonnan (nagymama, anyós, anyatárs…) segítséget – mikor tornázzon, ha a gyereket nem tudja magára hagyni egy félórára, estére meg hullafáradt? A segítőnek alapesetben az apának kellene lennie, van barátnőm, ahol így is történik, a két szülő (NEM élsportolók) felváltva jár el edzeni illetve futni – de bizony jó sokszor nem ez a helyzet, és a történetnek ez a része messze visz.
Arról nem is beszélve, hogy az otthonról való (gyerek nélküli) kimozdulás nagyon kell az egyensúlyhoz, mert a mai nők már nem arra vannak szocializálva, hogy szépen csöndesen otthon élnek. Lehet az a program persze mozi a csajokkal vagy tőlem akár bélyegszakkör  - de a mozgás se rossz – az állóképességre, az erőre szüksége van egy nőnek, aki kisgyerekes anyaként folyamatosan extra stresszes élethelyzetben él. 
Aztán egy viszonylag nyugis kb. tízéves korszak után kitör a kamaszkor a sajáterős öregedés-parákkal, esetleg egyéb olyan bajokkal együtt, mint munkahelyi gond vagy idős szülő vagy válás. Az az életszakasz se fáklyásmenet, és ott is bejátszanak majd a hormonok, és annak a korosztálynak a mozgása se téma a neten, hiába lenne fontos.
Hozzak külföldi példát?
Sok országban van olyasmi, ami nálunk nincs, nők mozgását elősegíteni óhajtó programok. Megkérdezem, bár fölösleges, nálunk miért nincs, és mikor lesz? Például Kanadában egy civil szervezet működik, s az ő honlapjuk egyik aloldalát egyenesen úgy hívják, hogy Mothers in Motion, Anyák mozgásban – olyan nőknek szól, akik maguk is egészségesen akarnak élni és a gyerekeiknek is tovább akarják ezt adni.
Megkérdezem, bár fölösleges


[ ... ]
 

©2009 Nők mozgásban | by TNB