Szenior sport: egy kanadai fotó

Szenior sport: egy kanadai fotó

Világjáró barátnőnek tűnt ez fel a torontói utcákon jártában-keltében. 

Óriásplakát, rajta nem az obligát düllesztett keblek és bronzszínű kockahasak, hanem két nemhúszéves, nemkigyúrt, ámde derűs lélek, akik tornázni készülnek. A felirat szerint azért, mert ott jobb, mint otthon a kanapén. Better than our couch.

Nahát még ilyen orcapirítóan tudománytalan megközelítést. (habár valszeg több kedvet csinál mint az, hogy „mozogjunk többet”)

Ha már, akkor kinyomoztam az intézmény honlapját – ez egy torontói zsidó közösségi ház, amelynek ajtaja nyitva áll mindenki előtt, és igen sokmindenfélét szerveznek minden korosztálynak, ámde egy külön menüpont szól a seniorokról, mehetnek színházba, tanulhatnak számítógépet – és hoppá, megszámoltam, vagy tizenháromféle mozgást is kínálnak kimondottan az 55 pluszos korosztálynak, közte kétféle jóga, kezdő pilates, tai-chi, aquafitness. 

Nálunk még erősen el van tájolva, nemcsak ez az iparág, hanem úgy az egész hozzáállás. 

Ráadásul mi mind, kedves Olvasó, alighanem te is - legalábbis elvben - hatvanöt éves korukig aktívak leszünk. Nem mindegy, hogy mennyire leszünk valóban azok.

El kellene lassan felejteni ezt a negyven-ötvenen túliaknak szóló leírást meg lesajnálást.

Az ötvenpluszosok - olvastam valahol - már ma négymillióan vannak Magyarországon és a tendencia afelé mutat, hogy arányaiban egyre többen lesznek. 

És mégis, a hirdetésekben hol van ez a korosztály? amit látunk bornírt reklámokban, az csupa protézis, derékfájás, szánalmas ősporos anyósvicc-fílingek. 

Alig van olyan, amelyik az ötven- és negyvenpluszosok életerejéről, életkedvéről szólna, mondjuk valami ilyesmiről, mint itt a képen.

Aki lát ilyet, szóljon. 

(nekem most kettő ugrik be, az egyik valami lábkrém, a másik meg szemcsepp, lényeg, hogy legalább emberszámba vett ötvenesek vannak benne)

[ ... ]

Félreértés a színpadon

Félreértés a színpadon

Most így hirtelen a csillag születik-ről jutott eszembe. Én igazán nagy híve vagyok mindennek, ami megmozgat egy nőt, és az se feltétlenül baj, ha nem tökéletes a táncmozdulat, a koreográfia, mert a legfontosabb a jókedv, és az életöröm és az önbizalom. Tényleg így gondolom, átéltem, és fogom is megint, csak múljon el felőlem az eu-elnökség. 

Nők tömegei nem mozognak az égvilágon semmit a maguk örömére – rendben, fontos a kertészkedés is meg az ablakpucolás is, meg menjünk gyalog a hatodikra, mert az baromira egészséges, de ettől így önmagában nem feltétlenül javul az életkedv. Kell tehát a tánc.

Minden életkorban és testalkatban.

De. 

Néha eltűnődöm azon, valóban szükséges-e mindent színpadra vinni. El kellene tudni fogadni, hogy ami színpadon, közönség előtt történik, az már nem magánügy, nem önmegvalósítás, - az egy másik műfaj. 

A hastánciskolák jó szokása, hogy házigálákat tartanak – itt a közönség elnéző, főleg tanítványokból és családtagokból, barátokból áll. Jó a hangulat, mindenki örül a szép ruhájának, meg annak, hogy ki mer állni a színpadra, és akkor egy kicsit elhiszi, hogy most olyan, mint egy igazi táncosnő.

Olyan, vagy az is?

Ha színpadra lépsz, másik világba lépsz. Ott ő diktál. 

Ilyen apróságok, hogy szépség. 

Nem kell húszévesnek és karcsúnak lenni! láttam kimondottan matróna-korú, és nem csontsovány – ámde gyönyörűen táncoló nőket! Akár flamencoban, akár hastáncban, de még görög táncban is. 

Kell a tánctudás, a lecsiszolódott mozdulatok, a szép testtartás, a zenével összetartozás. Ezek nélkül fellépni olyan, mint egy kínos félreértés.

Hozzáteszem a magam részéről a szenvedélyt – hasson is rám az a tánc, mozgasson meg belül, nem elég a tökéletes kimért mozdulat sem! De ez már egy következő lépcsőfok. Sokszor messze vagyunk az első lépcsőfoktól is.

Görcsösen, bizonytalanul, bocs de sokszor ügyetlenül, bár hastáncjelmezben, full sminkben, az előttük ugrálót lesve - üres a produkció, mint ez a próbababa. 

Annyira fontos ez a szereplés(?)? 

Nem lehet, hogy az aki a táncteremben önfeledten táncol, mert ezerszer begyakorolta a mozdulatokat, és nem görcsöl a koreo miatt, ezerszer inkább táncosnő?

[ ... ]

Vetkőzni vagy nem vetkőzni

Vetkőzni vagy nem vetkőzni

Ha csak a sportolónőket nézem, akkor se egetrengető dolog, hogy valaki eldobja a gönceit, van egy rahedli belőlük, egészen a topon is.

A vetkőzés emberi jog, aki szép és fiatal, és ehhez van kedve, vagy szüksége van a pénzre a megélhetése vagy fontos célok miatt, miért ne tenné. Van aki szimplán pénzért, van aki egy fontos életcél miatt vállalja. 

Vagy egyszerűen csak azért, hogy a műteremben és a változó fokban beállított és retusált fotókon átélje a gyönyörű vagyok, szexbomba vagyok fílinget – elvégre mindannyiunkban lakik egy szexbomba. Van, aki hajlamos kívül hordani ezt az énjét, de van, akiben jobban el van rejtőzve, bár lehet hogy soha nem tudja meg se ő se a környezete… Én mindenesetre úgy gondolom, ott van, 0-tól 100 éves korunkig.

Lássuk akkor az érem másik oldalát.

A sportkarrier egyszer véget ér, el kell menni dolgozni (na nem éppen Serena Williamsra gondoltam) Mondják, minél dekoltáltabb vagy átlátszóbb a felsőd, annál inkább nem arra figyel a férfikollega, amiről hahó, itt feljebb, a szádon át beszélsz.

Ha ez így van – habár ezt persze erősen dekoltált női munkatársakkal rendelkező pasiknál tudományos igénnyel le kellene csekkolni - tagadni fogják – vagy kérdezzük meg a brit kutatókat? – szóval akkor mi a helyzet, ha egy mégoly gyomorig érő dekoltázs sem tétel, mert a kolleganő meztelen képei diszkréten és azonnali kattintással elérhetőek? 

Ne is vállaljon soha munkát, pláne ne vezető posztot? 

Nem a fenét! 

Ami megtörtént megtörtént, és jönnek új fejezetek. 

Kilyukadni tehát oda akartam, hogy bicskanyitogató tuskóság volt, amit láttam a sportgézán, hogy akkor is ott a link valakinek a régi fotóihoz, amikor ő kimondottan és udvariasan kérte az interjúban, hogy ne tegyék ezt. Nem mintha nem lenne gyönyörű szép rajtuk. 

Hát ez van, c’est la vie, a „meztelen nő” meg „aktnaptár” stb hívószavakra feldübörög a pulzus- és kattintásszám. 

Még itt, az én abszolút nem erről szóló és icipici kis blogomba is érkeznek így folyton látogatók, gondolom, a kanadai csajok miatt, meg a hűde küzdünk a sztereotípiák ellen miatt.

Úgyhogy aki most is így érkezett, hát üdv, de bocsi, így járt, ajánlom a google-t.

Szabó Tündéről van egyébként szó, akit a barcelonai olimpián, és világbajnokságokon csakis Egerszegi Krisztina tudott megverni, senki más – felfogja ezt valaki egy olyan országban, ahol az ezüstérmeket csak épp megemlítik az aranyok hozsannázása mögött?? – szóval Szabó Tündéről, akit megválasztottak az Úszószövetség főtitkárává, főnökasszony lett belőle, és szándékosan a Nemzeti Sport linkjét hoztam.

Vetkőznek az olimpiára készülő brit úszó csajok  

És még sokan mások - lehet csekkolni a neten.
Lehet, hogy hülyeség volt vetkőzni anno, mert a net nem felejti el, de tegye fel a kezét az, aki sose csinált zsenge korában (esetleg később?) hülyeséget.

Úgyhogy Szabó Tündének egy nagy hajrá, csakazért is.

[ ... ]