2011. február 26., szombat

Sportoló csajok plakáton

Vadul kattintgattam kicsiny zöld fényképezőgépemmel, miközben kutyafuttában csattogtam végig a folyosón, hónom alatt némi csúszós paksamétákkal, ott, ahol ezt a kiállítást felállították.
Az eredmény itt alul látható, én tudom jól, hogy ez így méltatlan és technikailag teljesen technikátlan, de a Sportmúzeumnak honlapja nincs, helyisége nincs, és ez a kiállítás is most kétszer fél napig volt megnézhető, akkor is zárt körben, a két nagy sportos uniós elnökségi rendezvény helyszínén, ahol Monspart Sarolta akkorát alakított.
A kiállítás maga tehát a teljes magyar sport történetéről szól, de benne három teljes roll-up panel csak és kizárólag a női sportolókkal foglalkozik, ezek közül idecsoportosítok nektek néhány az amatőrnél is amatőrebb ámde lelkes felvételt.


Nem ismerős? Balra Fanny, azaz Mosolyka

Egerszegi, Kőbán, Béres Alexandra, Keleti Ágnes

Pásztory Dóri, a híres hegymászó, az úszódöntőben :)


[ ... ]

2011. február 23., szerda

Kérem, dőljenek be

Kérdezem én, ki az, aki a magyar uniós elnökség sportminiszteri tanácskozásán, a boldogtalan Erzsébet (nem Sissi) egykori lovardájában ülő homlokráncolós nyakkendős urakat és kosztümös hölgyeket - beleértve egy teljesen valóságos európai biztos asszonyt -  azzal riaszt fel békés hivatalnokoskodásukból, (harmadszorra sikerült azért leírnom ezt a szót) -  hogy most akkor kérem Önöket, mindenki húzza ki magát, emelje fel a karját, aztán fogja meg a szomszédja kezét, majd kérem dőljenek be, először balra, aztán jobbra, most vállkörzés, aztán dobogjanak a lábukkal és ütögessék a térdüket? 
Esküszöm, az egy szép pillanat volt az életben, látni, ahogy Monspart Sarolta - aki úgy egyébként a senior sportról tartott előadást, konkrétan arról, hogy mit adhatna Európa a senior sportnak és mit adhatna a senior sport Európának -  szóval, ahogy egyszercsak előrukkol a prezentáció adott pontján ezzel a teljesen váratlan felszólítással, majd a teremben beálló kettő másodperc megdöbbenésközeli szünet után megbűvöli a tisztelt közönséget: biztos asszonyt, miniszter hölgyeket (mivel volt ott miniszter asszony is, bizony, na nem magyar, persze, nade kinek is jut ilyesmi az eszébe) és urakat. 
Egy olyan plénummal cselekedte ezt, amely egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen kihívásra. 
Monspart megmozgatta az EU-s jónépet.

Nem tehetek róla, ismertek! szeretem, amikor valakiben van spiritusz és hozzá a  bátorság is, hogy a pozitív oldalon lógjon ki a sorból, például amikor 60 fölött is példát ad a fiataloknak is humorból, életkedvből, önbizalomból, életerőből.
A legjobban az tetszik egyébként, hogy így bedőlés közben milyen öröm látszik ezeknek a népeknek az arcán.
Sokan most először jártak Magyarországon!
Ezt a pillanatot is bepakolták maguknak remélhetőleg, és egyébként is, éljen Monspart.

Kovács András fotói, közülük az egyik: 

 "És akkor most jobbra dőlünk, igen, Biztos asszony is már nagyon ügyesen csinálja"

[ ... ]

2011. február 16., szerda

Egy magyar celeb Brüsszelben


Ez a celeb, akit aztán leszúrtak, (adjunk a bulvárnak) olyan nő volt, aki ügyelt a testsúlyára, igyekezett soványan étkezni és sokat sportolt, főleg lovagolt. Utazni is nagyon szeretett, a végzet is egy utazáson érte utol. Híres és nagyhatalmú emberrel kötötte össze az életét, és nem bírt az elvárásokkal, a sztereotípiákkal és a kötelező szerepekkel - a korabeli sajtót és pletykát nem is úszta meg.
Olyankor, ha már nagyon elege volt, meglépett külföldre a családja nélkül, már azt se bánta, hogy a férjét egyúttal egy dúskeblű szeretőre hagyta.
Akkor volt boldog, amikor lovagolt, még akkor is, ha ortopéd módon kuporgott a lovon, mivel dámanyerget használt – a normál nyereg közbotrány lett volna.
Mondják, Gödöllőt is a lovaglás miatt szerette. Ott békén hagyták, lovagolhatott, és a magyarokkal nem volt baja, sőt a gödöllői kastélyt koronázási ajándékul akkor kapta Magyarországtól. Ma is nyíltszíni tapsot kap az őt alakító színésznő, pusztán azzal, hogy megjelenik abban a ruhában és frizurával, amiben egyszer fiatalkorában lefestették.
Most, amikor egy fél éven át mi magyarok, mint Európa ügyeletes elnökei, Brüsszelben egy 200 négyzetméteres szőnyeg mintáiban összeraktuk mindazt, amire büszkék vagyunk a történelmünk során, kezdve a rovásíráson és eljutva Vasarelyhez, a Rubik-kockához és a Bíró-féle golyóstollhoz – a szőnyeg képein két nő is szerepel - az egyik a bajor születésű Erzsébet, a másik pedig az olasz Beatrix. 
Ezen is el lehet tűnődni.
Úgyhogy ezt a vonalat hagyjuk. Nem is ezért a fotó, hanem mert Erzsébet (jusztis Erzsébet, nem Sissy) lovaglóruhában van.
Úgy hírlik, legalább lovaglás közben boldog lehetett, akit 16 évesen férjhez adtak, négy gyereket szült, kettőt eltemetett, utálta Bécset az anyósával együtt - s az jutott az eszembe, idepasszol a blogba kicsit ő is – szabadság, endorfin, függetlenség átélése a mozgás, a lovaglás révén. 
Ezért aztán jól lefényképeztem nektek őt ott Brüsszelben.

Erzsébet, lovon, valószínűleg boldogan


íme a brüsszeli magyar elnökségi szőnyeg, Pápai Lívia textilművész műve, az emeletről

[ ... ]

2011. február 9., szerda

A blog medveféléve

Te mit teszel olyankor, amikor januári meg februári reggeleken rádöbbensz, hogy a lelkednek nem is annyira a mélyén egy jól megtermett medve alszik hortyogva mély, egészséges téli álmot? Amikor hiába minden, szervusz paplan, szervusz vánkos, öltözködni kell - dolgozni kell menni, vásárolni, mosogatni, napközben kérdésekre válaszolni, végül a legdurvább feladat: értelmesen nézni?
Amikor egy dolog motivál csak estére: meleg nyugis helyre kerülni, ahol folytatható néhány, még ép életösztönről tanúskodó cselekedet, mint például az olvasás, alvás, mézélvezet, bambulás? 
Van, aki megrázza magát, lót, fut, kel, pörög, önfegyelmez és megvalósít, elér, legyőz, teljesít, rendületlenül. Nagyon helyes. A medve, ahol szabadon él, rettegett vadállat ám, széttép embert, pásztorkutyát. Csak a plüssmackók miatt ismerik félre. Tud villámgyors és könyörtelen lenni, de tud jólesően elnyúlni a napon.
Nálam most, önvallomásilag ez van: nő, estére kipurcanva, nem mozgásban. EU elnökségi medve-hónapok. Daráló a munkában, estére szemégés, nyakfájás, alvásvágy.
Ide a blogba most csak heti egyet írok, és ha kimarad, nemám kivonulni tüntetni!
De majd! Egyszercsak megváltozik majd a nap járása, és előjön a medve, és újra akcióba lendül. 
Egy különbség van azért: a medve lefogy a téli álom alatt, én ezt eddig sajnos nem vettem észre magamon.
Ámde szerintem a medvét ez nem érdekli, s ebben - egy egész kicsit - megintcsak egyezünk.

spencer74: medvefarm-0181
Nappal és nyáron is nagyon jól lehet aludni  spencer 74 medvefotója 
[ ... ]

2011. február 3., csütörtök

Szenior sport: most meg a dánok

Vajon eljutunk-e oda valaha, hogy elmondhatjuk, amit a dánok egy nemrég készült tanulmányban, hogy náluk a senior korosztály, közülük nagyon nagy számban a nők! -  többet sportolnak, mint a középhad, a 30-50 közöttiek?! 
Vége van annak a sztereotípiának, hogy a kor előrehaladtával csökken a fizikai aktivitásra fordított és fordítható idő és energia.
Nem a versenysport a céljuk természetesen, hanem az olyanok, mint a túrázás, futás, konditorna, úszás, nordic walking. 
Nem biztos, hogy születési dátum kérdése minden - az egyéni döntéseknek és akaratnak is megvan a maga szerepe. 
Eleve az időskor megítélése manapság változóban van - és nem arra gondolok, vagy nemcsak arra, hogy pl Spanyolországban most emelik a nyugdíjkorhatárt 67 évre! Dániában is sokan 65-70 fölött már egészségproblémákkal találkoznak, és lassítanak az életükön, de mások meg éppenhogy elkezdenek odafigyelni arra, hogy eleget és jól mozogjanak az egészségük érdekében.
A hozzálláson dől el a nagyja - itt is, mint annyi minden másban az életben
Éppen nemrég írtam itt barátnő anyukájáról, aki 58 éves, és nem, nincs kertésze, szakácsnője, mégis tornázik és úszik és a lánya szeretne hozzá hasonlítani! És láttuk, hogy a táncot is el lehet kezdeni 60 fölött...
Ha valaki rájön, hogy ő 50, sőt 60 fölött is természetes résztvevője lehet mozgásprogramoknak, hogy ez neki is jár... akkor lépni fog. 
Persze a kínálatoldal is kell hozzá: olyan intenzitású tornák, gyaloglóedzések, amelyek megfelelnek az erőnlétüknek, ízületeiknek.
A mozgástól is jól fogja magát érezni, de a társaságtól is. 
Arról nem is beszélve hogy ez az öngondoskodás része - de még mennyire az.
Úgyhogy előre ötvenplusz, hatvanplusz, a végtelenbe és tovább.


Photo credit: melodi2 from morguefile.com
[ ... ]
 

©2009 Nők mozgásban | by TNB