Ki a jó?

Ki a jó?

Volt egy napközis tanítónénim alsóban, aki időnként bejött a terembe és megkérdezte, na gyerekek, hadd látom, ki a jó?
Az volt a jó, aki erre szépen leült a helyére, hátratett kézzel.
Ma már - nagyjából - felnőtt fejjel az ember azt hinné, nem a tanítónéni mondja meg, ki a jó, ki nem.
Akkor ki?
Fura találmány az önbizalom. Egészen sokszor semmi köze a valós tulajdonságokhoz - sem pozitív, sem negatív irányban, én ezt látom. Most éppen azt írja az újság, hogy a kövér nők soványabbnak képzelik magukat. Mondjuk, én irigylem, aki így van vele, legalább nyugodtan eszik.. - míg pl én kicsit se látom magam soványnak, de lám, tényleg nem is vagyok az. Ez a tükör és mérleg kontra tévképzetek kutatási téma megihlette az egyik szomszédblogom fitt-sajtószemléjét is.

Szóval sok túlsúlyos karcsút lát a tükörben - de máskor meg azt olvasom, az anorexiások kövérnek ítélik magukat, mondhatnám, mindhalálig.
A vicces az, hogy ezt a fotót egy venezuelai - nem, nem szappanopera! - plasztikai sebész blogjában találtam... (http://andresborgescirugiaplastica.com)
Hogy van ez? Tehetséges, brilliáns nők pánikrohammal küszködve vizsgáznak, később nem mernek meg se mukkanni a munkahelyi értekezleten. Mások felszólalnak nagy svunggal, de bár ne tennék, mert főleg sötétséget lehelnek ki. Brilliáns és szép emberek - nemcsak nők - dolgoznak ezerrel azon, hogy valamiféle külső és/vagy belső képnek megfeleljenek, közben nemcsak vagyonokat költenek, hanem őrült életenergiákat pocsékolnak... olyan energiákat, amelyeket másra is lehetne használni.
Pedig az élet annyira azért nem hosszú.

Figyelem. Ez a poszt NEM arról szól, hogy a túlsúly és az anorexia egészségtelen/ - tényleg az, mindkettő!

Hanem arról, hogy miért van az, hogy néha úgy tűnik, valakit mindenképpen utálni kell. Hallottam nemrég valakitől, hogy gyűlöli a kövéreket...nemcsak az életben, haragszik Botero-ra is...

Mintha mindenkinek meglennének a maga skatulyái arra, hogy ki rossz, a mumus, a gonosz. Rossz a sovány, mert nyilván sanyargatja magát. Rossz a kövér, mert nyilván igénytelen.  Rossz a szerény, mert nyilván lúzer. Rossz a büszke, mert nyilván csalt. Rossz a szorgalmas is, mert nyilván kompenzál, és rossz a laza is, mert nyilván csak lusta... biztos sokakat kihagytam.

Azt mondják, hogy aki saját magát legalább valamennyire szereti, az más iránt is képes elfogadóbb lenni.  Nade ennyi énkép-problémás ember volna?

Te kit utálsz? 

Na jó, nem kell megmondani. 

[ ... ]

Nem kell, hogy cuki légy

Nem kell, hogy cuki légy

Megint rábukkantam egy honlapra - az előző poszt az idősekről szólt, itt van hát a másik véglet - el kell mesélnem, mert bár kislányoknak szól, mégse a cukiság csöpög belőle. Ahol nem azt ismételgetik, hogy azért mozogj, hogy karcsú legyél, mert ezzel biztosítod magadnak az azonnali édes szerelmet, egyben örök orgazmust. Nem. Azért mozogj - jelen esetben konkrétan fuss, - hogy erősítsd meg az önbizalmadat, érezz rá a saját erődre, ügyességedre, kitartásodra. Minderre igencsak szükséged lesz néhány év múlva, amikor a tested egyszercsak elkezd változni. Azért, hogy akkor, pár év múlva, ne ess bele abba a hibába, hogy olyasmiben keresd az azonosságodat, hogy dohányzol, drogozol, lógsz, lopkodsz, vagy még rosszabb esetben befordulsz. Azért járj futni velünk, hogy lásd, milyen érzés célt kitűzni, hajtani érte, aztán örülni neki. 

A kamaszkor nem feltétlenül porcukros korszak, vannak iskolák, ahol a breakdance a kiút az iskolai erőszakból, zűrös kapcsolatokból, az hoz pozitív élményeket, amelyre akkora szükség van, mint egy falat kenyérre.

Írtam már a női sport hetéről, de ez a Girls on the run program egyébként éppen még a tini kor előtt próbálja meg elcsípni a lányokat, s a lényege egy felkészülés egy 5 kilométeres táv teljesítésére - pluszban szerveznek nekik önismereti játékot, csapatépítést, és részt vesznek lakóhelyi közösségi projektben is. 

És miből lesz a cserebogár? Kellett hozzá egy elszánt nő (mit mondjak, négyszer csinálta meg az ironmant...), tíz éve néhány kisiskolással elkezdett valamit - és ma 170 amerikai városban működnek a klubok.

Ő az, Molly Barker

Nekem tetszik a logo - a szöveg is

Fotók: http://www.girlsontherun.org

A fotó a lap tetején is erről a programról készült: Chuck Burton /AP

[ ... ]

És tényleg sose késő

És tényleg sose késő

Ezt a posztot Bea írta, fogadjátok szeretettel - én csak annyit mondok előtte, az élet csudaszép.

"Szóval úgy kezdődött ez az egész történet, hogy kb. 2 hónapja felhívott az egyik XIII. kerületi Idősek Klubjának vezetője (ahol már felléptem), hogy lennének páran, akik szeretnének hastáncolni.

Ugyanis februárban Farsangkor a Népek tánca lesz a téma és ők a hastáncra gondoltak, utána meg rám, hogy betanítanék-e egy könnyű koreot.

Naná, azonnal igent mondtam és teli izgalmakkal mentem az első órára.

Ott vártak rám 5-en, székek, asztalok elhúzva...

Bemutatkozás, kis beszélgetés után rátértem az egyik legfontosabb dologra, megemlítettem nekik az egészségügyi tudnivalókat, mikre kell figyelni, mindenki csak addig és csak azt csinálja, ami jól esik...mondtam volna tovább is, de egyikük megszólalt: na, kezdjük már:)))))

Elkezdtük...szépen az alapoktól.

A legidősebb néni 83 éves, komolyan egyben megható és őrült jó érzés:)

De vannak 60-asok és 70-esek is.

Megmutatták a rázókendőiket..elmesélték a sztorit, hogy 6 öregasszony /ők mondták:)/ beállított a kínai üzletbe és vett 12 rázókendőt...volt nagy mulatság a boltban:)

Aztán elővették a megmaradt méterárukat, függönyanyagokat stb., hogy milyen buggyos gatyókat fognak varrni a nagy napra.

Az óra után szárnyaltam hazafelé, komolyan bearanyozzák a napomat, olyan új élményt mutattak, ami miatt megint csak megbizonyosodtam, hogy jó utat járok és mennyire imádom ezt az egészet.

Heti egyszer járok ki hozzájuk, az első óra óta megduplázódott a számuk, most már 10-en várnak rám izgatottan:)

Nagyon lelkesek, édesek, ahogy figyelnek, koncentrálnak, ahogy be raknak engem a kör közepébe, hogy mindenki lásson..ahogy számolnak hangosan...de a legnagyobb élmény, hogy egész órán mosolyognak, nevetnek, huncutkodnak:)

Egyszer sem mondták, hogy pihenjünk vagy ezt inkább ne tanuljuk stb.

Mindig ránézek a vezetőjükre, aki amúgy szintén benne van a csapatban, hogy lehet e még folytatni vagy hagyjuk abba?

És ő szokta megmondani, hogy igen, most már lassan lazítsunk, mert ő már látja, hogy fáradnak.

Amit persze külsős szemmel nem lehet látni, mert nagyon szívósak és nem állnak le egy percre sem.

A koreot még nem kezdtük el, előbb az alapokat szeretném megtanítani nekik és decemberben kitalálok valami egyszerű, könnyen emészthető mégis látványos koreot, ami nekik való és ki tudnak állni a színpadra.

Én már alig várom és irtó büszke leszek rájuk, bármit is adjanak elő.

Ha csak eddig tartott volna a közös munka, már ettől is lélekben gazdagabb embernek érezném magam."

Aki az órákat tartja, a posztot megírta, egy és ugyanaz, mint akivel egyszer végülis mégse mezítláb, de táncoltunk a Margitszigeten.

A hastánc nemcsak a hastáncról szól - ez a történet is csak ezt bizonyítja...

Fotók: http://www.baranyaibeata.hu/fotoalbum

[ ... ]

Nem ölik egymást

Nem ölik egymást

Hogy van az, hogy az gaz burkusok festői országában nincs női kvóta, - eddig a hasonlóság - mégis nő a sportért felelős miniszter, és nő a sport államtitkár? Ráadásul olyan fifikásak, hogy ez akkor is igaz maradt, ha tegnap leváltották a minisztert és helyette újat neveztek ki, mert az új is nő. 

Az új csajról ráaádásul korábban már írtam, mert annyira tetszett, hogy negyvenévesen visszatért a versenyzésbe és újra karate világbajnok lett - miközben mellesleg több diplomája van, államtitkár is volt és még három gyereke is bír lenni - remélhetőleg közepesen súlyosan összezavarva ezzel a jaj, család vagy karrier kezdetű aggodalmaskodókat. 

További érdekesség az alábbi fotón, hogy a volt és az új miniszter a legjobb hangulatban vihognak egymás mellett az átadás-átvétel napján. Baloldalt a harmadik szereplő, Rama Yade sport államtitkár, ő kevésbé tűnik boldognak, bizonyára már sejt valamit a miniszterváltás érdekességeiről.

Én nem mondom, hogy minden nő csak az együttműködésre és az empátiára alapoz, és nagyon nem bírom, ha valaki idealizálja a nőket, de ez a fotó mégiscsak jó hangulatú, nem gondolnám róla, hogy többek között egy leváltott miniszter szerepel rajta az utódjával.

Fotó: Reuters Pictures

[ ... ]

Volt-nincs női kvóta

Volt-nincs női kvóta

Most, hogy aláírásgyűjtés indul a vegyes, férfi-női listákért, érdemes elmerengeni egy pillanatra azon, hogy női kvóta létezett Magyarországon a sportban. A 2000-es sporttörvény 92.§ feketén-fehéren ezt tartalmazta:

(10) A sport területén működő köztestületek és közalapítványok döntéshozó, vezető, valamint ellenőrző testületeiben a nő tagok arányát

a) 2001. november 15-ig legalább tíz,
b) 2002. november 15-ig legalább húsz,
c) 2003. november 15-ig legalább harminc,
d) 2004. november 15-ig legalább harmincöt
százalékra kell emelni.

Nem is akart ez a rendelkezés nagyon durva lenni, ezzel a fokozatossággal... de persze mondjuk ki, szintén feketén-fehéren: nem lett belőle semmi. A törvény semmilyen szankciót nem írt elő azoknak, akik netán nem tartották be - így aztán logikus vagy sem, de 2004-ben csendben ki is került a módosított sporttörvényből.

"A sportvezető nőkre vonatkozó eredménykvóta előírása egyedülálló a magyar jogrendben; e szabályt megelőzően nem volt és hatályon kívül helyezése óta sincs érvényben a nőket – ily módon – előnyben részesítő rendelkezés. A kvótaszabály megfelelt az Alkotmány követelményeinek. Nem valamely szervezetbéli tagság lehetőségét korlátozta, ezért az egyesüléshez való alapvető jogot nem sértette. Arra pedig senkinek nincs alanyi joga, hogy vezető tisztségviselője legyen egy társadalmi szervezetnek. A kvóta létrejöttét legitim és fontos cél indokolta, a nők arányos képviseletének elősegítése a különböző sporttestületekben. Az átmeneti szabály jelentős előrelépés volt, mert elképzelhetővé tett egy, a munkavállalás során alkalmazandó kvótaszabályt." 

Ez a maga nemében egy úttörő rendelkezés volt. Rejtély hogy hova lett és miért, miért nem hagytak benne legalább egy 30%-os kis kvótácskát. Nemrég hallottam, hogy pl a MOB tagságának kb. 18% a nő, de az elnökségnek már csak kb 10%. Az olimpiai bajnokoknak mintha nem 10%-a lenne nő...

Nem tudom, ezen segítene-e egy törvényileg előírt kvóta, nem kapnák-e meg az így bekerülő nők, hogy "te csak a kvóta miatt vagy itt". De azt se tudom, minek kellene történnie, hogy javuljon az arány. Vannak akik a képzésben hisznek, a tréningekben, de erről részletesebben fogok majd írni, mert nagyon érdekes helyen voltam a hétvégén, ahol egy valóságos világbajnokkal is beszélgettem :) 

Idézet innen:  Kovács Kriszta: Alkotmány és kvóta

2000. évi CXLV. törvény a sportról

[ ... ]

Ha félsz, belassulsz

Ha félsz, belassulsz

Amikor vívást nézek, sokszor képzelem a helyükre egynémely ismerősömet: az emberek ugyanígy megvívnak nap mint nap a civil életben is, ki-ki a maga vérmérséklete szerint. A személyiség átjön a vívópáston, akárcsak a ringben. 

Nem tartozik éppen a legkönnyebben követhető sportágak közé, én a magam részéről azt lesem, ahogy ők méregetik, figyelik egymást összecsapás előtt, pattanásig feszült inakkal és idegekkel. 

Egy sztrájkmentes pillanatban vonatra ültem a héten Franciaországban. Ez is derék dolog, de úgy jön ide, hogy Párizsban most zajlik a vívó világbajnokság, és az osztogatott metróújság-szerűségben az obligát nyolcvannégy foci-cikk között – ott sem jobb a női sport sajtóbeli aránya úgy látszik - volt tehát egy interjú Laura Flessel-lel.

Mindenki aranyat vár tőle, hiszen párbajtőrben 1996-ban volt ő már olimpiai bajnok is, és vagy ötször világbajnok is. 

Mellesleg aztán Laura Flessel már nem lett olimpiai bajnok, sem 2000-ben, sem 2004-ben – mert mind a két olimpián már Nagy Tímea győzött – s ez szívünknek igen kedves dolog :)
De Flessel is csodálatos versenyző, most 39 évesen még a londoni olimpiára készül és holnap hazai közönség előtt fog vívni az aranyért. 

És amiért ezt az egész történetet a vonattal meg az olimpiával ideírom, az íme: Laura Flessel azt mondja, a félelemre, a feszültségre szükség van, nehogy elbízd magad és nehogy alábecsüld az ellenfeleidet. De a verseny napján már el kell hallgattatni, mert ha félsz, lassú leszel. A félelem gátol, megzavar, rossz tanácsadó, márpedig a páston gyorsnak és robbanékonynak kell lenni – és erre Laura Flessel se tud jobb orvosságot, mint kizárni a fejéből a félelmet, és csak a küzdelemre meg a győzni-akarásra koncentrálni. 

A sport és az élet tapasztalatai néha összecsengenek: Nagy Tímea egyik mondásáról már írtam itt a blogban.

Itt a két nagy ellenfél:

Ők is félnek... és ti hogy álltok a félelemmel? Bénít vagy doppingol? Ki tudjátok kapcsolni? Hogyan?

Fotók lelőhelyei:

dailymail.co.uk 

http://www.fencingchannel.tv/cms/index.php

[ ... ]

Madonna most mint edző

Madonna most mint edző

Hard Candy Fitness. Kemény cukor - a legutóbbi Madonna-album címére utalva. Jó cím egy női edzőteremnek: helló, cuki vagyok, és kőkemény.
Ez a madonnaság a projektben nyilván nem annyira szakmai lesz, mint inkább marketing-jellegű, elvégre köztudott, hogy milyen sokat edz, hogy úgy nézzen ki, ahogy kinéz, életkor ide vagy oda. 

Sok mindent bizonyára fel lehet neki róni, és az alakjáról sem egyformák a vélemények, van aki látni se bírja rajta az inakat, van, aki meg azt nem bírná, ha húsosabb lenne - de azt, hogy elhagyta volna magát, azt nem lehet rá mondani. 

Egészen rossz nyelvek szerint pedig az utóbbi időben az alakjával többet foglalkozott a közönség, mint a hangjával. Zárójelben kérdem meg, férfisztároknál is ennyire téma a kinézet vajon? Vagy az énekesnőknél is úgy van, mint a női sportolóknál, akiktől a média elvárja, hogy celeb legyen, meg szép, ahhoz hogy a teljesítményük érdekes legyen? 

Azt írja az újság, Madonna igyekszik új utakat keresni: még ruhamárka beindítását is tervezi, ez utóbbit tini leányával.
Nem csodálkozom, hogy a gyermekkel inkább a ruhák felé orientálódik, mivel tininevelésben (miben??) szerzett némi előképzettségem birtokában, elképzelek egy tinileánykai reakciót az alábbi lemezborítóra tekintvén.

Anya, biztosan jól vagy?

Engem nem nagyon fenyeget a veszély, hogy kísértésbe essek s kipróbáljam ezt az edzőtermet (se). Túl azon, hogy nem bírom a gépes edzőtermet, még ha Budapesten is nyitna boltot, ami nem túl valószínű - az árfekvését tekintve végképp nem leszek a célcsoportja. 

De mégiscsak valahol az intelligencia jele is, ha valaki nem várja meg, míg végképp kikopik a színpadról, hanem próbál előrenézni és netán járatlan útra lépni, ha már a stílusváltás nem jön szóba valami miatt.

De a legfőbb info ebből mégiscsak az, hogy van élet az 52.ik szülinap után is.:)

forrás: http://www.huliq.com/10164/madonna-looks-sweeten-workouts-hard-candy-global-gyms

[ ... ]