Szoknyások előre 2.

Az előző szoknyás poszt után annyi reakció jött, hogy ezekre érdemes egy pillanatra visszatérni. 
Először is itt balra a képen látszik, amit valaki kérdezett, hogy ez a btwin kerékpáros szoknya egyben sort is, ami nemcsak biciklizés közben nem hátrány.
Van aki szerint ha ez voltaképpen úgyis sort, akkor meg minek egyben szoknya (is)? Nem fából vaskarika-e? 
Erre az a válasz, hogy aki van olyan elvetemült, hogy szoknyában szebbnek, vonzóbbnak, nőiesebbnek érzi magát, egyszóval jobb benne a közérzete, önbizalma, életkedve, az bizony szoknyát vesz futáshoz, bringázáshoz és kész. Mert csak :)
Úgy tűnhet, a szoknya praktikum, kényelem, ízlés kérdése. Vagy mégse csak az?
Van, aki szerint a szoknya azért jó, mert így a közönségnek jobban tetszenek a sportoló hölgyek. Merthogy szent a nézettség (=reklámbevétel). E nemes céltől fűtve maga Blatter FIFA-elnök pl pár éve a forrónadrágot javasolta, de a női játékosok leüvöltötték a fejét, mondván, nem szépségre megy a játék, hanem erőre, gyorsaságra, ügyességre. De maradva a szoknyánál, Amerikában tavaly új próbálkozás történt a fociban: felkínálták a női játékosoknak ezt az alternatívát:
A szerelés Puma, a Fotó AP
A női ökölvívásban is próbálkoznak a szoknya újraháziasításával - itt is egyelőre mint lehetőség van felkínálva a versenyzőknek, a fentiekhez igen hasonló okból. És lám, a dolog működik, így már jobban szereti a sportsajtó, elvégre az alábbi fotó volt a nap sportképe idén áprilisban  - mindkét versenyző szoknyában: 
Cikk az origoról, fotó: MTI
Végül csak egy mondat, amely talán furán jön ide, egy, az előzőekhez képest amúgy abszolút nőies-szoknyás műfajról: a hastáncórán Bea a kezdőktől megkövetelte a nadrágot a lányoktól, mégpedig azért, hogy a helyes láb- meg térdmozgást ellenőrizze ő is, meg a csajok is a tükörben.
Fotó: Baranyai Bea
És persze hálistennek ott a mozgások egész sora, ahol tökmindegy, szoknyában vagy nadrágban, vagy sortban nyomod, és csak te döntöd el, mi tetszik, és mitől érzed magad annak, aki igazából lennél:) 

Megjegyzések