A sportod, az utad, a párod

Amikor kiderült, hogy néhány elszánt blogszerző társsal egyszerre fogunk írni a blogjainkban ugyanarról a témáról, nagyon megörültem. Nem is tűnt fel az az apróság, hogy mint (ugye) erős, bátor, független nők, elsőnek éppen a sport és párkapcsolat témára ugrottunk rá. 
Mindenesetre már az elején látszott, hogy ahányan írunk erről, annyiféleképpen látjuk – más a korunk, más a sportunk, más az életünk. Ami a közös: nők vagyunk, szeretjük a mozgást, és blogot is írunk róla.
Az a korosztály, aki engem ebben a női mozgás és nem-punnyadás témában érdekel, a negyven-ötven-hatvan fölöttieké. Akiket leköt a munkahelyi stressz, miközben eltartják a még nem kereső gyerekeket, s ott van az idős szülők gondja-baja, és a teherbíró képesség sem olyan, mint húsz- vagy harmincévesen. Ha mindehhez nincs egy támogató társ, vagy ami még rosszabb, van társ, de nem támogató, akkor nem csoda, hogy nők egész tömegei nem járnak mozogni ma Magyarországon. 
Azt is aláírom, hogy a mozgáshiány egész generációkra, köztük persze a férfiakra is vonatkozik, de azt azért látjuk, hogy sok helyen más a családi fogadtatása annak, ha Lajos eljár focizni a haverokkal, majd egy sörre, mint ha Malvin jár el a barátnőkkel tornára, majd egy koktélra.
Holott Lajos is jól jár, ha Malvin, hastáncra / jógára / pilatesre / eljutván, jobb kedvre derül és netán sárkányosodási folyamatában is általános visszafejlődést mutat.
Írhatnék olyanról, akit kinevettek otthon, férj és oly bájos tini gyermek, amikor bejelentette, hogy hastáncra szeretne járni… Az én blogom létrejöttének sok indítéka közül ez az egyik. De ismerek sokakat, akik viszont járnak táncra, tornára, futni, és szeretik, és boldogak tőle, és érdekel, hogy mitől mozdul meg egy nő – fizikailag és az életében is.
Megmozdulhat húszévesen is - és bármikor – ideértve az életmódváltó hatvanasokat is! Minden életkorban más a felállás, más a feladat, de más a megfelelési kényszer is. Megfelelni a párnak, vagy ha nincs pár, akkor a párkeresésnek, vagy bármilyen elvárt kinézetnek, életmódnak. Belénk, nőkbe ez a megfelelés-ügy valahogy különösen belénk van nevelve.
Vannak szerencsések, szabad, harcos nők, akik tán nem is értik, hogy miről írok, de sokunknak idő kell, míg ebből kiszabadul. Sok nő pedig sosem jut el odáig, hogy úgy haladjon az életében, nyugodtan és bátran, mint ezek a biatlonisták, hátukon puskával.
Fiatal anyukaként én is úgy éreztem, hogy a páromtól, a családomtól, a gyerekeimtől venném el az időt és szeretetet, ha a magam kedvére csak úgy elmennék ugrabugrálni, és akkor nem lennék jó anya, jó feleség. Mekkora tévedés volt ez.
Aztán az élet megint megváltozott – s ez is egy élettapasztalat, hogy nem egyetlen nagy változás van az életben, mint ahogy gondoltuk az elején, hanem több.
Már nem vagyok harminc- vagy negyvenéves, se én, se az ízületeim… de a kor jót is hozott, mert szabadabb vagyok: és nemcsak azért, mert jobban ráérek mozogni, hiszen nem kell a gyerekekre vigyázni.
Szabadabb vagyok annyiban is, hogy ma már sokkal kevésbé akarok bárkinek is megfelelni akár külsőleg, akár belsőleg, ideértve Lajost is, Malvint is, és bárkit. Sok mozgásról szóló cikk a fogyókúrát célozza, meg a vonzerőt, ami szép és jó, ha valakit ez hajt, és ez boldogít, rendben van. Engem ez nem motivál, vagy legalábbis már nem alapból. 
Amit én keresek a mozgásban, az az, hogy megérezzem az erőt, a bátorságot, az életörömet, ezeken túl pedig a táncban megjelenő szépséget és érzelmeket is.
Mozgás és párkapcsolat - a mi kettőnk mozgás-ízlése olyannyira eltér egymástól, hogy mára ebben egészen külön létezünk: őt nemigen érdekli a tánc, én viszont egyáltalán nem vágyom arra, hogy hosszú kilométereket fussak a jeges Margitszigeten. Így aztán ki-ki a saját terepén töltődik fel a számára szükséges új erőkkel, és ez egészen jól van így.
Nem akadályozzuk, de nem is szuttyongatjuk a másikat – na jó, ez utóbbit néha mégis, de csak módjával :)
De hogy a párkapcsolat és sport témának még mennyi vetülete van, a szinkronblogolásban résztvevő többi szerzőnő írásaiból jól látszik, amelyek ezzel együtt jelennek meg.
Én már olvastam őket! - érdemes, mert ahány nő, annyi meglátás:
Mozgás a tükörben - írta Timi
Sport és pár és kapcsolat - írta Szöszkeboszi
Love hurts - írta Noémi
Sport és párkapcsolat, avagy belenyúlok a saját darázsfészkembe - írta Zsuzsa
Mr és Mrs Bur exercise together - írta Kameo
Párkapcsolat és sport - Szinkronblog projekt - írta Kriszti


Magdalena Neuner, olimpiai ezüstérmes, Alberto Pizzoli/AFP/Getty Images



Megjegyzések

Azt szeretem ebben a bejegyzésben, hogy a mozgás, az aktivitás szabadsága jön át. Ha ilyen viszonyban tudunk lenni a sportolással, félretéve a teljesítménykényszert, a nem mozgás bűntudatát, akkor megtaláljuk az örömünket. Ellenkező esetben feladat lesz, egészségmegőrzés, fogyókúrás eszköz, keringésjavító. Ami mind igaz rá, csak ha ezek vannak szem előtt, eltakarják a lényeget - hogy a mozgás természetes igényünk, hogy mozogni jó :) Jó kis cikk, mert ez jön át belőle.
fredyoong üzenete…
"Amit én keresek a mozgásban, az az, hogy megérezzem az erőt, a bátorságot, az életörömet" - a kedvenc részem! Nekem is ez az egyik fő motivációm. Ha nem élvezném, nem is tudom, csinálnám-e. Illetve biztosan addig keresgélnék, amíg meg nem találom azt a mozgásformát, ami végre tetszik.
kameo28 üzenete…
1. Lehet, hogy elveszed az időt a családodtól, ha eljársz nélkülük sportolni; DE nem mindegy, hogy egy sportolás által (is) boldogabb anyuci / feleség van-e otthon. Lehet, hogy többet nyerünk ha mégiscsak elcsaljuk azt az időt a családtól :)
2. Lehet együtt is. Pici babával baba-mama torna, később kirándulás, biciklizés. Apuci a gyúrdában, míg anyuci az aerobikteremben, baba pedig a gyerekmegőrzőben... Mindenkinek magának kell megtalálni a családnak leginkább klappoló megoldást! A bejegyzésedet olvasva, gondolom, neked végül sikerült ;)
Enikő üzenete…
Kameo: ezért az eszmefuttatásért az én blogomon a közönség szétszedett volna :)
méghogy terem? gyúrda? gyerekmegőrző? természet ellen való undokságok :D
Enikő üzenete…
Egyébként épp kifejtettem ma már másik kommentboxban, hogy a megfeleléskényszert és a normál igényszintet nem mindig könnyű megkülönböztetni, illetve egyiket titulálják a másiknak (attól függ ugye, honnan nézzük).
lilakávé üzenete…
gyerekmegőrző: az pont dupla szervezés és dupla költség. Már ha megtaláltad, hogy hova adod be jószívvel a gyereket. Olyan nagyon sok helyen nincs egy helyen a kettő (gyúrda+gyerekvigyázás)
lilakávé üzenete…
Megfelelés és "normál" szint - csakhogy kinek mi a normál, ez a szokott nagy kérdés. Ebben is passzolnia kell(ene) a pár két tagjának. És abban is passzolni illene, hogy apa részt vesz a házirobotban, ill. anyának jár-e szabadidő - nem hiszitek el, sok párnál ez nem evidens- de ebben hibásak a nők is, félreértés ne essék.
mrsbur üzenete…
gyerekmegőrző: Pár teremben, ahol voltam, van a helyszínen gyerekmegőrző. És nem kell érte külön fizetni, mivel ott edzel és fizeted nekik ezért a pénzt, ők szolgáltatják neked a "gyerekmegőrzést" is... Mondjuk tényleg nem ez a jellemző, de vannak, ahol figyelnek erre is. :-)

Enikő! szerencsére nem vagy a közönséged! :-) Így nem szedsz szét ugye? Egyébként is kirándulással kezdtem :-P
eastern sugar üzenete…
csak most találtam, de nagyszerű ez az írás! és boldog vagyok, hogy találtam egy feminista szemléletű blogot, ami nem csak magáról a feminizmusról szól. mert ez az - egészséges, egyenrangú kapcsolatok, amikből kevés van, csak ha tiltakoznál, hogy feministának minősítelek, mert hát ez az igazi feminizmus, és reklámoztalak is egy ilyen oldalon, ha nem baj, mert minden írásod borzasztó szimpatikus nekem. nekem szerencsém van ilyen téren, két hónapja bokszolni járok, és a barátom irtó büszke rám, hogy milyen jó hatása van tb, és még azt is elértem újabban, hogy ő is újra járjon le konditerembe, amit nagyon szeretett, csak irtó lusta, és így erősítjük egymást, valami egész más életminőségben, mint azelőtt. most totál elkéstem ezzel a hozzászólással két évet, de jobb későn mint soha :)
lilakávé üzenete…
Köszönöm! :)milyen egy boksz óra?
eastern sugar üzenete…
óó, csak most látom, hogy erre jött válasz :) háát, kemény, kaptam már komolyabbakat, de alapvetően főleg azért kemény, mert 90perc, és elég igénybevevő, intenzív, de valahogy baromi jó hangulatú, meg könnyű vele elérni az instant győztes-vagyok érzést:) főleg mert az ember már attól győztes, hogy kibírja:) meg azért más kiállást, tartást ad az embernek, na meg nőtt deltám meg bicepszem, meg megszerettem a mozgást, sokkal jobb az állóképességem, és egész máshogy állok a világhoz és benne magamhoz, csak ilyen apróságok :) szóval sok mindenkinek tudnám ajánlani, igazi önbizalomtúra, még akkor is, ha komolyabban fejbevágnak, szóval hát azért persze nem egy művészi torna, de imádom. röviden :)