Mégse mezítláb

Ha az ember szemerkélő esőben randevúzik Föld anyával a parkban, annak az az egy nagy előnye megvan, hogy kevés a bámészkodó. Nem tudom, ki hogy van vele, én nemigen pártoltam volna, hogy ismét performansz legyek, még akkor sem, ha feltehetőleg nem kimondottan az én életkorom és testalkatom (haha lásd a blog alcíme) van fókuszban. 
Habár... talán éppen azért.
Dehát, ha hastáncolni tanulsz, úgyis számolnod kell vele, hogy idióta megjegyzéseket kapsz a hastánc mibenlétéről, meg hogy aszongya otthon is előadod-e a férjednek, és milyen jó, hogy van hájad, amit rázhatsz, illetve, soványabbaknak, hogy nade nincs is hájad, amit rázhatsz. Kivéve, ha olyannal beszélsz, aki már hastáncolt: ő nem kérdez semmit, és tudja, hogy mindez mekkora nagy marhaság.
Múlt szombaton tehát a terv szerint megjelentünk a tetthelyen, és táncoltunk, nem teremben, és nem a munka utáni sötétségben - hanem nappal, szabad levegőn, szép parkban, füvön, a nagy lombos fák alatt – és csak az elején és csak egy kicsit hiányzott a tükör és a hangerő.
Ott voltak Bea régebbi tanítványai és voltak újak is – az újak közül egyvalakiről már biztosan tudom, hogy elkezdi, járni fog, mert megtetszett neki – és azon kívül, hogy én jól éreztem magam, mert még mókust is láttam:) ismerjük el, ez is volt a projekt célja. 


A fotókat részben az egyik résztvevőtől, részben Beától kaptam - http://www.baranyaibeata.hu/

Megjegyzések