Mit látsz a tükörben?

Vendégírás következik, fogadjátok szeretettel Timi posztját.
Sokszor egy válság, egy krízis a legjobb irányba terel bennünket – csak bírjuk ki odáig, persze. Így kerültem én is a „mozgás-öröm” élmény közelébe. De addig...
Az énképembe viszonylag korán beépült a „dogma”, miszerint én nem vagyok az a sportolós típus. Mozgékony, pörgős voltam mindig, de a rendszeres sportolással valahogy úgy voltam, hogy nekem ehhez nincs érzékem. Iskolás koromban belekezdtem ebbe-abba, de korán levontam a tapasztalatokat, hogy a labda túl gömbölyű nekem, hogy a tornaszekrény veszélyesen billeg, vagy hogy a magasugróléc mindig pont láb alatt van, és az edzők persze ordítanak. Álltam megszégyenülve, szerencsétlenül egy tornaversenyen egy csapat kislány között, akiket mind leigazoltak a helyi torna egyesülethez, kivéve engem meg egy másikat, és így maradtam a vágyott kis kék könyv nélkül, de legalább jó időre traumatizálva. Aztán jött a kompenzálás, tanultam sokat, és igyekeztem megúszni a gimis tornaórákat, mert kamaszkorban még kellemetlenebb a sutaságot a tornadresszel is fokozni. Felnőve volt még egy két kísérletem – pl. elmentem a menő fittneszterembe, ahol mindenki hosszú combú volt, és szoláriumbarna. És persze fitt. Nyilván én egyik sem. Arra jutottam, ami nem megy, ne erőltessük.
Talán más is volt már úgy, hogy amikor „minden egész eltörik”, eltűnnek a krízissel azok a dogmák, hitek is, amiket eddig magunkról gondoltunk. Változni akartam, változtatni, új fejezetet nyitni. Úgy mentem el ismeretlenül, egyedül egy aerobic órára, hogy a legrosszabb, ami történhet az az, hogy ügyetlen leszek, a ritmus mellé lépek, és nem tudom megjegyezni a koreográfiát. És akkor mi van? Nagyságrendekkel komolyabb gondjaim voltak akkoriban. És megtörtént a csoda, nem „lógtam ki” a sorból, nem voltam – nagyon :) – ügyetlen. Sőt. Óráról-órára azt éreztem, hogy megnyertem egy csatát. 
Felfedeztem, hogy amíg a test dolgozik, az agy különleges, kristálytiszta gondolatokat, ötleteket szül. Elfáradtam, persze mint a fene, de egy más szinten elképesztően letisztult lettem. Korábban sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnék a saját szakmámban – pszichológus vagyok – valami olyat csinálni, ami integrálja a korábbi tudásomat, de egy új fejezetet is nyit. Így körvonalazódott egy női blog ötlete, amelyben a kolléganőimmel együtt át tudunk adni olyan tapasztalatokat, élményeket, tudásokat, amelyeket csoport, vagy egyéni terápia formájában tettünk eddig. 
És egy aerobic órán, ahogy láttam magam mozogni- élni a tükörben, megszületett a blog címe is: Nő a tükörben.
És mivel az élet az egyik legjobb rendező, az elsők között találtunk rá a Nők Mozgásban blogra. A lélek meg a test. 

Lejegyezte a Nő a tükörben csapatából – Timi.


"Felfedeztem, hogy amíg a test dolgozik, az agy különleges, kristálytiszta gondolatokat, ötleteket szül."
A fotót
Bolla Eszter készítette, a képen Lakner Kinga látható. A nevükre kattintva nézzétek meg a fotóikat, megéri.

Megjegyzések

lilakávé üzenete…
Igenigenigen. A mozgás hatása az emberek, főleg a nők-lányok belső világára, éppen erre gondolok. Én rengeteget kaptam pl a hastánctól, nekem az jött be.
Éppen azért igyekszem elkerülni itt a fogyás témát és a versenyzést is, mert nem ezek a részei érdekelnek a mozgásnak.
Hanem, hogy mit adhat hozzá az önbizalomhoz, önismerethez, személyes bátorsághoz.