Nők sportja, ötletek és konferencia

Talán boldogabb országokban lerágott csont arról beszélni, miért mozognak egy bizonyos kor után kevesebbet a lányok, és miért vannak még kevesebben a vezetésben, annak ellenére, hogy az irodai munkában nagyon sokan dolgoznak, ahogy a mi régiónkban ez divat.
Konferencia volt erről mégis, itt a szomszédban délen, a nőkről és a sportról, mert ilyen is van.
A szerb Olimpiai Bizottság éppen a 100-ik születésnapját ünnepli idén, és az ünnepi események közé beugrott egy konferencia a női sportról is. Nem jelentett hátrányt az sem, hogy Szerbiában jelenleg női sportminiszter van: Snezana Samardzic Markovic - ld itt fent a kis képen.
Visszatérve a konferenciára, ez volt a jelszava: „Don’t give up, join in” – ne add fel, állj be – valami ilyesmi, házi fordításban. A szerbek a maguk eddigi három ilyen konferenciájukkal, ami nem sok, mégis előttünk járnak, Magyarországon 2000-ben volt ilyen, ámde se előtte, se utána egy sem.
A legérdekesebb rész – mert hagyjuk is most a kiáltványokat és nyilatkozatokat a helyükön, a padláson – szóval a legjobb az volt, amikor a németek meséltek a náluk már megvalósított dolgokról: konkrét, egyszerű, gyakorlatias példákról. Itt se a három nap alatti kockahas a cél, hanem az, hogy életkortól, testalkattól, korábbi sporttapasztalattól függetlenül minél több nő szánja rá magát a mozgásra, táncra, sportra.
Ilyenekről lehetett hallani:
- Női sport hete - és már negyedik éve! Helyi programokat szerveznek, de közös logoval, közös jelszó alatt. Kis faluban kis programot nagyvárosban nagyot, hogy kinek-kinek jólessen.
- Ehhez kapcsolódik egy fotópályázat is, a képeket az interneten később meg lehet nézni, letölteni, saját honlapra feltenni.
- Szerveznek külön programokat a kisebbségekhez tartozó nőknek – ezen Németországban a bevándorló, leginkább muszlim kislányokat, nőket értik – s ebbe beszáll az ottani EüM is. Pl női uszodanapok, kislányoknak szóló edzéseken női edzők.
- Női önvédelem hete – ezt közösen szervezik a harcművészeti szövetségekkel, az ottani SZMM-mel és nővédelmi civilszervezetekkel.
- Vezetőképzés, coaching lányoknak (pl hogyan kell beszédet mondani, tárgyalni, szervezetet irányítani)
- Gyermekmegőrzés a női sport- és táncórák alatt – ilyen nálunk is van már egy-két helyen.

Gondoltam, leírom ide a blogba, hátha valakinek egyszer ötletre lenne szüksége.

A németek oldalán pedig mindezekről ott a részletes cikk, de sajna csak németül: http://www.dosb.de/de/sportentwicklung/frauen-im-sport/themenfelder/frauensportwochen/2010/


Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Igen volt kvóta, igen volt konferencia, nem is egy, hanem kettő (2000, 2004). Sőt, 2000-ben a Tartsd a Formád! program az European Women in Sport Bizottság különdíjat is megkapta, a díjat az akkori Sportminiszter vette át. Tehát, felfigyeltek ránk. Sajnos az akkori kezdeményezésekben a női sporttársadalom nem igazan látta meg a lényeget, de a lehetőset sem. Azóta eltelt tíz év (ejha), megszaporodtak a sport kiváló női alakjai edzők, vezetők, orvosok, kutatók, pszichológusok es persze sportolók. Lehet, hogy most már készebbek vagyunk kibontakoztatni a kezdeményezéseket. Hajrá, kezdhetjük! Perényi Szilvi
bogi37 üzenete…
Ez jó... nem tudnak vagy nem akarnak?