Tudnál így bízni?

Ha lesz aki extrémnek találja a példát, és ha lesz, aki felszisszen... merthogy juj paralimpikonok, nem gond.
Most hagyjuk is azt a részét, hogy ha nem is vagyunk érintve, bármikor történhet velünk vagy a környezetünkben bármi, mert nem erről szeretnék szólni. 

Szóval csak néztem ezt a Paralimpiát és nem mennek ki a fejemből a látássérültek síversenyei.
Az úgy van - én nem tudtam - hogy a látássérült, mondjuk ki, sokszor majdnem vak síző egy vezetővel működik. A pályán a vezető halad elöl, és közvetlen mögötte a párja, rádióösszeköttetésben, s aki elöl van, egyszerre irányítja a mögötte száguldót és folyamatosan sasol a háta mögé is. Olykor 120-szal döngetnek ők lefelé így kettecskén és ettől nem térek magamhoz.
A páros így elszakíthatatlanná válik, függenek és tanulnak egymástól.
Az egyik fél megtanul megbízni a vezetőjében, akiből csak a háta foltját veszi ki, és csak a hangját hallja rádión.
A másik pedig ott elöl megtanul felelősséget vállalni, vigyázni a társára, de – hozzám, hozzád hasonlóan - tanulhat a párja őrült bátorságából is, amivel bízni mer és tud őbenne.
Nem tudom, melyik a nehezebb.
Az érmet is ketten kapják meg.
Tudom, extrém a felvetésem talán… de megbízni a másik emberben vajon nem extrém vállalkozás-e? Magyarul van erre egy olyan szép kifejezésünk: vakon megbízom benne. 

De Te tudsz-e vakon bízni? Ki az, aki mögött így, vakon, százzal, nekierednél a lejtőnek? 
Szerencsés ember, akinek van az életében ilyen személy - én asszem szerencsés vagyok.. asszem..


fotó: Hannah Johnston/Getty

Fotó. Quinn Rooney/ Getty images


Megjegyzések